„A szív nem maradhat semleges…”
(Távol-keleti mondás)

 

Néha megalapozatlan magabiztossággal állítjuk, hogy ez vagy az nem lesz ránk rossz hatással, hogy nem érinthet meg bennünket. De ez nem lehetséges, ugyanis megérint.

Az elme természete, hogy felveszi annak az alakját, amire gondol, másképpen fogalmazva, amibe merítjük, azzá válik. Minden észlelésünk nyomot hagy benne, ezért nem létezik olyan, hogy tapasztalat és érintetlen elme egyidejűleg.

Egy aprócska benyomás is sorsdöntővé válhat. Még a legeszelősebb rögeszme is egy parányi, ártatlannak tűnő gondolattal kezdődik, mely a kellő ismétlésen keresztül, az elme kognitív spirálján keringve felfelé halad, hogy aztán az addikció hatalmas és önpusztító szörnyetegévé fejlődhessen.

A téboly abból származik, hogy következetesen a lehetetlenhez ragaszkodunk, a ragaszkodás pedig egy elképzelés állhatatos mentális kultiválásából.

Ha a szív nem is maradhat semleges, körültekintően nevelhetjük (sat-saṅga) úgy, hogy egy szerencsés napon elnyerhesse a szeretet fő áldásait…