„Nézd meg magadat. Honnan vagy? Nem csoda az, hogy vagy? Honnan vagy? És honnan van minden, amit nem emberkéz alkotott? A porszem? a felhő? a csillag? az árnyék, a víz s minden-minden! De legkivált te magad honnan vagy? Neked ez nem csoda…?”

 (Gárdonyi Géza)

A közelmúltban alkalmam nyílt megnézni a BBC 2009-ben készült, Természetfeletti (Supernatural – The Unseen Power of Animals) című ismeretterjesztő filmjét, melynek úgy vélem, meglehetősen visszás üzenete van.

Az egyébként látványos és szakmai igényességgel elkészített film az elején meglepően misztikus hangot üt meg, már-már ezoterikusan tálalja egyes állatok „paranormális” képességeit (hipnózis, regeneráció, megérzések stb.), de pusztán azért, hogy azután az úgynevezett módszertani naturalizmus szigorúan tudományos eszközeivel alaposan lerántsa a leplet azok közönséges természetéről. Amikor ezen igyekezetükben az alkotók odáig mennek, hogy a haleső működését kezdik firtatni, a néző számára egyre nehezebbé válik komolyan venni a témát.

Nincsenek csodák, üzeni nekünk a film. Csak mondj egy példát, és mi elmagyarázzuk a mögötte rejlő teljesen hétköznapi működési mechanizmust. Minden kiismerhető, azaz tökéletesen beilleszthető modern, tudományos világképünkbe, ahol nincs helye babonáknak, sem más obskúrus hiedelmeknek.

Mert a csoda megmagyarázhatatlan és természetfeletti, de hát úgy tűnik, nincs itt más a jó öreg természeten kívül, mely üres mechanizmusként lélektelen, s jól átvilágítható. Más szóval, ha megmagyarázunk egy rendhagyó jelenséget, azzal integráljuk a természet keretei közé, ergo nem természetfeletti, tehát elveszíti a státuszát mint csoda. Az ember az anyatermészet titkait kikutatva tör annak leigázására, hogy alávethesse parancsainak. Ezt követően ugyanis már csak azt kell igazolni, hogy nem létezik semmi azon túl, s akkor felfuvalkodott fensőbbsége, s áhított egyeduralma háborítatlanul megvalósulhat. Mert ha lenne természetfeletti, akkor lenne emberfeletti is, ez az idea pedig súlyosan sérti a tudományos ateizmus képviselőinek szellemiségét és célkitűzéseit.

De valóban természetfelettinek kell lennie egy csodának? Ha elfogadjuk ugyanis alaptézisnek, hogy a világegyetem, illetve a bennünket közvetlenül körülvevő környezet működéséről alkotott jelenlegi képünk közel sem tökéletes, főként nem abszolút, ha félretesszük ezt a naiv redukcionista tudományfelfogást, akkor egy végtelenek tűnő, és nehezen kifürkészhető felépítéssel és működéssel rendelkező világmindenség képe bontakozhat ki a szemünk előtt. Minden e rendszer szerves részeként történik, és e jelenségek közül azok a csodák, melyeket nem tudunk értelmezni, de valamiképpen tudomásunk van róluk. Tehát, hogy ki mit tekint csodának, az meglehetősen szubjektív, az egyén mentális korlátozottságától, tudatának tisztaságától függ, vagyis hogy mennyit képes felfogni a valóságból. Így a csodákat értelmezhetjük a természet működésén belül, s nem afelett.

Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy azért, mert valamit már képesek vagyunk többé-kevésbé értelmezni, vagy kifejezetten megszokottá vált, még csoda marad. Gyerekes megfigyelésünk még nem érvénytelenít semmit. Rácsodálkozhatunk környezetünk legparányibb és legegyszerűbb struktúráinak nagyszerűségére, egy apró rovarra akár, és őszintén magunkba nézve beláthatjuk, még hasonlót sem tudunk alkotni soha. Megszámolhatjuk az atomokat, a hangjegyeket egy szimfóniában, vagy a kusza vonalakat gyermekünk rajzában, de az attól még csoda marad.

A másik megközelítés szerint, az anyagi természet felett (mögött) áll egy transzcendentális természet. Ebben az összefüggésben a csodák alapvetően ebből a felsőbb régióból származnak – Istentől vagy különböző istenségektől, esetleg azok felhatalmazott képviselőitől. Amikor világunk eme meghökkentő jelenségeinek hátterét profánként próbálják bemutatni a fim alkotói, ezzel elvágni óhajtják azokat vélt spirituális gyökerüktől, ekképpen demonstrálva, hogy semmi sem utal az érzékfölötti valóság létezésére. Megítélésük szerint ez a metódus a másik narratívát minden bizonnyal a mítoszok vagy a nevetséges mesék világába fogja száműzni.

Lehangoló, hogy ez a film, miközben álságosan felvilágosultnak és tárgyilagosan ismeretterjesztőnek láttatja magát, valójában, nagyon is elkötelezetten, csak az anyagközpontú világkép korlátolt, lélekölő propagandáját hirdeti…